Leírás
Ennek az igénynek és kihívásnak kíván megfelelni az Állatkert – 150 év, 150 történet című kiadvány, amelynek központi gondolata az, hogy az 1866 óta eltelt időszak valamennyi esztendejének egy-egy oldalt szentelve minden évből egy-egy korabeli történetet mesél el az intézmény életéből, természetesen egykorú képekkel, fotókkal illusztrálva. A kötet bevezető fejezetét prof. dr. Persányi Miklós főigazgató írta, és az ő munkája a soron következő fejlesztésekkel foglalkozó, a jövőbe tekintő fejezet is a könyv végén. A múltbeli esztendők történetét Hanga Zoltán írta meg, a kapcsolódó tematikus fejezetekkel együtt, szerkesztőként pedig Kovács Zsolt gondozta a kötetet. Az egyes éveknél pár sorban kitekintés olvasható a világ, Magyarország és Budapest korabeli történéseiről is, ezeket az összefoglalásokat Mautner Zoltán készítette.
A régi képekkel gazdagon illusztrált, érdekes történeteket felvonultató könyvből kiderül, hogyan járt közbe Erzsébet királyné, hogy a Pesti Állatkertbe zsiráf kerüljön, és hogy a múltban tényleg mutogattak-e embereket is a városligeti intézményben.
















