Leírás

„Mennyi könyve van, kiáltott fel színlelt meglepetéssel, ami úgy hangzott, mintha rögtön sírva fakadna. Mikor volt ideje ezt a töménytelen könyvet kiolvasni?

Óh, legyintett Margitka, akad még közöttük olvasatlan.

És miért nem adja el, amit már olvasott? Bejönne belőlük jó néhány ezer forint.

Margitkát szíven találta a kérdés. Ezek nem eladók, mondta, és mintha az orrára koppintottak volna, elpirult. Itt már csak a kedvenc költőm és íróim kötetei vannak, no meg az utóbbi években a családtagjaimtól, barátaimtól a mindenféle alkalmakra kapott ajándékkönyvek.

És ezek? Mutatott egy polc felét megtölti folyóiratokra.

Ezekben jelentek meg a verseim.

Na, ne mondja! Maga költi?

Csak verseket írok, tiltakozott szégyenlősen.

A nő leemelte a polcról az utolsó példányt és belelapozott.

A lánykori nevemen keressen!

Újabb nincs?

Nincs, válaszolta Margitka.

Nincs ihlet vagy miért, kérdezte, és visszatette a folyóiratot a többi mellé.

Árnyékágon nem dalol a rigó, csak a magasban, mondta csendesen Margitka.

A nő felhúzta a szemöldökét. Ezt hogyan kell érteni?

Úgy, hogy lent a földön nem szárnyal az éneke, mert a táplálékszerzéssel van elfoglalva.

Aha, mondta a nő nem sok meggyőződéssel, és ismét a noteszében rótta a sorokat.” (Rigó árnyékágon)