Ajánlás:

„Az nem kétséges egy pillanatra sem, hogy a magyar vadásztársadalom tagjai számára – legyenek bármilyen rendűek-rangúak – különleges élményt kínál Major Richárd könyve. Annyi újat és érdekeset tud mondani nekik vadászirodalmunk klasszikusainak a művei után is, hogy ezt ők nyilván maguktól is felfedezik, s nem szorulnak az én baráti ajánlásomra. De amúgy sem tartanám illőnek, hogy a jeles kanadai-magyar szerző itthoni kollégáit olyasvalaki buzdítsa e kötet kézbevételére, aki – bár hajdani erdész voltát nem tagadta meg soha – a távoli múltban sem tartozott a vadászok népes táborába. Buzdítsák ők csak egymást! Újságolják csak, egyik a másiknak: egy 1956 óta távol élő társuk olyan vadászcsemegét tett le a hazai olvasóközönség asztalára, amit vétek volna kinek-kinek meg nem kóstolnia.

Vadászcsemegét? így is mondhatjuk, mert így is igaz. De a könyv írója nem ok nélkül nevezi magát természetjáró-vadásznak. Az első pillanatban ez egy kissé tán furcsán hat. Természetjáró-vadász? De hiszen vadászpuskát venni a vállára nyilván csak annak érdemes, aki szívből szereti a természetet. Aki szeret benne járni-kelni, csatangolni, szépségeit észrevenni, titkaival ismerkedni… Csak hát tagadhatatlan: vannak, akiket ez a természetjáró szenvedély jobban megejt, s egy életen át űz újabb és újabb – olykor már-már elérhetetlennek látszó – célok felé. Major Richárd közéjük tartozik. British-columbiai barangolásai nemegyszer meg is borzongatják az olvasót, hiszen olyan kalandokat, mint ő, kevesen élnek át. Nem mintha szándékosan keresné a veszélyeket. Nem, ő csak azokat a nem mindennapi ajándékokat keresi, amelyeket a könyvében gyakran nagy betűvel írt Természet a magafajta felettébb bátrak és elszántak részére tartogat.

Kanada legnyugatibb tartománya, ahol 1957 tavasza óta él, erre kivételesen alkalmas terep. S még inkább az volt harminc-negyven évvel ezelőtt, amikor az itteni ritkán lakott vagy teljesen lakatlan magashegységi és arktikus tájakat még jóval kevésbé vette birtokába a civilizáció. A mi Kárpát-medencei fogalmaink szerint ugyan ma is épp elég egzotikus, emberpróbálóan zord vidékben válogathatnak, akiket akár a természet imádata, akár a vadászat vagy a horgászat szenvedélye csábít a Parti- és a Sziklás-hegység szédítő magasságaiba, illetve az északi vad tundra- és mocsárvilágba. A hegyóriások közé merészkedők többnyire csak nyaktörő utakon, ösvényeken közelíthetik meg a fenségesen fehérlő gleccsereket, a gigászi méretű sziklatömböket, sziklafalakat, szakadékokat, a hegyikecskék járta gerinceket, a kristálytisztán tündöklő tengerszemeket, a nyár derekán vadvirágoktól tarkálló havasi réteket, a meredek medrükben zúgó-szö-kellő hegyi patakokat, a félelmesen robajló vízeséseket. A kevésbé vadregényes, de azért szintén elég változatos sarkvidéki tájakra törekvőknek viszont inkább a hatalmas távolságokkal kell megküzdeniük, bár nemegyszer a csikorgó hideggel, a szakadó hóval, sőt az éhes farkascsordák fenyegetésével is.

Ha végigjárjuk a szerzővel British Columbia északi és déli, nyugati és keleti tájait, hegyeit és völgyeit, dombos és sík vidékeit, bozótjait és erdőségeit, kisebb-nagyobb folyóit és tavait: az itt élő állatvilág sokfélesége is elénk tárul. Szürke- és feketemedvék, cariboo, wapiti és jávorszarvasok, őzek és „szarvasőzek”, hegyibirkák és hegyikecskék jelennek meg, hol csak lelki szemeink, hol a szerző puskacsöve előtt is. Egy-egy puma, prérifarkas, rozsomák is felbukkan. Sejtelmesen trilláznak az itteni vadvizek jellegzetes búvármadarai, a loon-ok, odapimaszkodnak a táborhelyekhez a gébicsekre emlékeztető kis tolvajmadarak, a jay-k, hullanak a grouse-nak nevezett császármadárféleségek, s a horgászok örömére a pisztrángok, lazacok, vizák sem maradnak mindig kifogatlanul a víz színe alatt. Major Richárdnak olyan különös tehetsége van nemcsak a vele megesett izgalmas – néha vérfagyasztó – történetek elmondásához, hanem ennek a sajátos élővilágnak a megjelenítéséhez is, hogy lélekben minket is odavarázsol maga mellé, megunhatatlan szárazföldi és vízi útjaira.

Eközben azonban azt is érzékelteti, hogy e távoli gyönyörű tájakon milyen makacs és jóvátehetetlen természetpusztítás folyik, hogyan herdálódnak el évről évre azok a kincsek, amelyeket már soha senki nem pótolhat. Mire letesszük a kötetet, össze is szorul a szívünk. Mi lesz ebből a világból?

Hanem ettől csak még jobban megszeretjük Major Richárd könyvét. Az élvezetes élménybeszámolóknak, hiteles leírásoknak az a hosszú sora, amit a szerző papírra vetett, méltó emléket állít az immár többé-kevésbé veszendőben lévő értékeknek. Egyúttal pedig azt a maradandó értéket is segít megőrizni, amit ő a maga roppant eredeti, sokoldalú egyéniségével, szigorú erkölcsiségével s a messze idegenben sem feledett magyarságával hagy örökül a jövendőnek. – Varga Domokos”