Leírás
Pólik Sándor Kalibában, katedrán – Dr. Thurn-Rumbach István életét és munkásságát bemutató kötet.
Ha tippelnünk kellene, hogy milyen pályát fut be az a fiú, akinek már a szépapja is orvos volt, az üknagyapja pedig olyan hírnevet szerzett e hivatás gyakorlása során, hogy utcát neveztek el róla a fővárosban, azt mondanánk, hogy a fiú útja ki van kövezve az orvosi Nobel-díjig. Ha arra a kérdésre kellene felelnünk, hogy viszi-e valamire az életben az a kamasz, aki ugyan még gyerekként nagy vagyont örökölt, de már az apja is megbukott a gimnáziumban – ahogy ő maga is – leginkább azt valószínűsítenénk, hogy könnyelmű, élvhajhászó ember lesz belőle, akinek nevéhez senki nem fog jelentős teljesítményt társítani.
Mindkét esetben tévednénk. Dr. Thurn-Rumbach István a saját jogán szerzett hírnevet, mint orvos, vadász, író és kynológus. Kivételes sokoldalúsága és elhivatottsága teszi példaképpé a ma embere számára is. A sors kegyetlen fintora, hogy élete utolsó éveiben betegsége miatt éppen a cselekvés lehetőségétől fosztatott meg. A munkától, amely éltette. E könyv tisztelgés az emléke előtt, egyúttal példa azok számára, akik még nem tettek le arról, hogy a munkájuk által hagyjanak kitörölhetetlen nyomot maguk után.
PÓLIK SÁNDOR 1980-ban született Kazincbarcikán. Középiskolai tanulmányait Pannonhalmán, a Bencés Gimnáziumban végezte, majd Keszthelyen, a Georgikonban szerzett okleveles agrármérnöki végzettséget. Húsz éve vadászik, a vadgazdálkodás és a vadászati közélet témájában írt publicisztikáit korábban a Magyar Vadászlap és a Nimród közölte, ezen felül vadászattörténeti és életrajzi vonatkozású írásai jelentek meg a kapszli.hu portálon, valamint az Orvostörténeti Közleményekben. Nős, egy fiúgyermek édesapja.