Leírás
Szálka Róbert Topi – mind a magyar, mind a világirodalom számos művében, mesékben, elbeszélésekben találkozhatunk azzal a felismeréssel, hogy a nyuszi bátortalan, félénk viselkedésű.
„Természetjárásaim s a vadászatok alkalmával lehetőségem volt megfigyelni, sőt egyenesen kerestem is az alkalmat e félénk természetű vad életének különleges pillanatait ellesni.
Olyan lehetőségem adódott a véletlenek közrejátszása folytán, hogy ezen a területen végigkísérhettem egy egész nyúlgeneráció és érdekes környezetének kalandos életútját. Mindezen ismeretek birtokában mertem vállalkozni arra, hogy e „hétköznapi ismeretlen” félelemmel teli mindennapjait, különleges és szokatlan élőhelyének sajátosságait megpróbáljam bemutatni a tisztelt olvasónak.
Könyvemben igyekeztem könnyed formában, szinte minden korosztály számára élvezhető módon a bepillantás lehetőségét nyújtani mindazoknak, akiket érdekel ez a téma, fűszerezve a festői környezet és e jellegzetes vidék évszakonkénti bemutaásával, szépségének valósághű ecsetelésével.
Hogy mennyire sikerült célomat elérni, ezt eldönti majd a kedves olvasó.” a szerző
„Csak most érzett rá, hogy ez a mai nap az ő ünnepnapja és születésnap egyben. Tekintete önkéntelenül is a keleti égboltra tévedt, és a sziget irányába figyelt. Azt a tájat most a hold uralta, és ragyogta be ünnepnapi fépnyességgel. Hirtelen egy kisebb felhőfoszlány szakadozott, áttetsző függönye mögé bújt, s így próbálta sötétségbe burkolni a környéket. Lehet, hogy épp előle igyekezett takarni a területet, hogy ne bánkódjon utána. Topi visszafordult a nagy füzes felé, és az előtte kirajzolódó sötét rengeteget nézte, amely számára kincset rejtegetett. Erre gondolt most, s próbálta túltenni magát a fel-feltörő keserédes gondolatain. Hálás tekintete a csillagfényes eget kémlelte, miközben talán még köszönetet is mondott a maga nyelvén az égi hatalmaknak azért, hogy már nincs egyedül, és ő is ANYA lett!”