Tanos Pál: Erdőzúgás

Tanos Pál: Erdőzúgás

2.900 Ft (bruttó)

Tanos Pál, erdész és író. Dunántúli származású volt, rajongva szerette a természetet, e hatások keltették életre írói hajlamait is. Erős megfigyeléssel és élénk tollal írt tárcákat az erdőről, lakóiról és vadászélményekről.
Az olvasó most az Erdőzúgás című könyvét tarthatja száz év után ismét kezében.

A címlap grafikáját Simon Ferenc festőművész készítette.

Leírás

“A Millennium alkalmából 2000-ben indítottuk el sorozatunkat. Eredeti tervünk az volt, hogy egy-egy művünk kapcsán bemutassuk kiemelkedő vadászíróinkat, reprezentálva az elmúlt száz évet. Időközben kiderült, hogy mind a névsor, mind pedig a művek száma még ízelítőnek is kevés. A nagy sikerre és érdeklődésre való tekintettel folytattuk elkezdett munkánkat, és összeállítottuk immár harmadszor is a következő nyolc kötetet. Célunk továbbra is az, hogy megismertessük eleink vadászatai, azt a szellemiséget, amely a ma vadászának talán elavultnak tűnik, de mindenképpen tanulságos. Egész vadászati kultúránk ezekre a hagyományokra épült. Kiadónk illő kivitelben, de mégis elérhető áron hozza forgalomba újabb sorozatát.”

További információk

Tömeg 0.270 kg
Méretek 12.5 × 19 cm
ISBN

Kiadó

Oldalszám

Szerző

Sorozat

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás