Leírás
Faragó Sándor Legendás Tótmegyer című könyvben a szerző, Faragó Sándor professzor, a Soproni Egyetem rektora Tótmegyer történetének, híres házurának, vele a Károlyiaknak és az egykor ott folytatott, valóban páratlan vadgazdálkodásnak állít elemző részletességgel, tudományos megalapozottsággal és hitelességgel megírt szellemi-tárgyi emléket, egyben összefoglaló dokumentumot.
„A „Legendás Tótmegyer” – legismertebb gazdája nagykárolyi gróf Károlyi Lajos (1872-1965) nagybirtokos nemzetközi vadgazdaként, legendás vadászemberként vált a világ vadászainak körében közismertté az általa rendezett nagy hírű apróvad-vadászatok révén: a történelmi Nyitra vármegyében fekvő, húszezer holdas saját birtokán kívül csaknem ugyanakkora bérelt területen folytatott példaszerű vadgazdálkodást.
A gondolatból, hogy szükség lenne egy, a vadászattal és a vadgazdálkodással foglalkozó nemzetközi szervezet alapítására, többek közt az ő munkájának köszönhetően lett eredmény és jött létre a Nemzetközi Vadászati Tanács, tagja volt az Országos Magyar Vadászati Védegyletnek, Egy élet a vadászatért című önéletrajzi ihletésű könyve egyike a vadászirodalom klasszikusainak. Nemcsak szívvel-lélekkel volt gazda és vérbeli vadász, hanem mindenben a szívén viselte a vadászat, a vadgazdálkodás és az európai vadászati kultúra sorsát. Mindezen túl jólétet, biztos szociális ellátást teremtett a birtokaihoz tartozó területeken élők, illetve alkalmazottai számára, s a maga idejében felvirágoztatta a környéket.
A Károlyi család egészen 1945-ig volt birtokos a községben – ekkor Károlyi grófnak és családjának örökre el kellett hagynia az otthonát…”