Leírás
Nagy László Vadászgörények című könyvének célja, hogy a vadászgörények számára jobb környezetet, nagyobb figyelmet, több gondoskodást harcoljon ki.
„Tapasztalataim, kezdeti kudarcaim, és jelenlegi állataimmal – Pankával és Marcival – fennálló, tökéletes bizalomra épülő kapcsolatom tanulságul szolgálhat mindazoknak a többi vadászgörény-gazdáknak, és azoknak is, akik ezután szeretnének kölcsönös tiszteletben és bizalmon épülő kapcsolatot kiépíteni ezzel az izgalmas, mozgékony, gyönyörű állattal, aki összes igyekezetünk ellenére is minden porcikájában megmaradt vadállatnak…
Ebben a könyvben elmesélem két vadászgörény sorsát, akiknek útjai egy rövid időre találkoztak, és egy görénycsaládét, amely a mai napig része az életemnek. Az első részben a vadászgörénytartás általános tudnivalóiról, az állatok viselkedéséről, mindennapi praktikákról szólok, melyre ezekkel az állatokkal töltött 7-8 éves tapasztalatom alapján merek vállalkozni, a második rész maga az állatok története. Szeretném megismertetni a vadászgörénnyel azokat az olvasókat, akik még nem hallottak róla, és azokat, akit tudják ugyan, hogy van ilyen állat, esetleg ismeretségi körükben is él vadászgörény de kevés információjuk van róla. /…/
Szó lesz arról, milyenek is valójában a görik, hogyan kell felkészülni az együttélésre ezzel az állatkával, miként kell és érdemes szállítani, melyek a szokásaik, milyen jelzéseikre kell figyelni, mit szeretnek tenni és enni, és mit nem. Végül adok néhány tanácsot egészségük megóvása érdekében is. Elsősorban a vadászgörik iránti szeretetem késztetett az írásra, de a róluk szóló szegényes szakirodalom is arra ösztönzött, hogy – leginkább az állatok érdekében – osszam meg tapasztalataimat az érdeklődőkkel.” Szerző