Leírás

Faragó István Az emlékek erdejében című könyvének ajánló sorait Békés Sándor írta: „Amikor ezeket az ajánló sorokat írom, ismét magasra csaptak az indulatos vadászellenesség lángjai. Egy „celeb” az erőszakban hívő, fegyvermániás, hatalomfitogtató, istent játszók, kiváltságos, tivornyázó, részeges embereknek nevezte a vadászokat. És, sajnos, biztosak lehetünk benne, hogy akkor is hallatszanak majd ilyen hangok,  amikor a kedves olvasó ezeket a sorokat, illetve ezt a könyvet olvassa.

Faragó István új könyve egyszerű, de nagyszerű könyv. Rövid, vallomásos, érzelem gazdag kis írások sokszínű csokra, melyet az Isten, a haza, a szülőföld, a szülők, a természeti táj, a vad és a vadász cimborák tiszteletének és szeretetének aranyszálai fonnak körbe. Szép szavú írói hangja halk, szelíd, gyakran szomorkás, hisz a múló idő sok mindent és sok mindenkit magával sodor, ami és aki fontos volt a számunkra.

A történetek többsége hazai tájakon esett meg, nem távoli, egzotikus vidékeken. Sehol egy nagykudu, sehol egy nagymacska, sehol egy kafferbivaly. Hazai vadfajok – őzek, rókák, borzok, malacok, süldők és az ünnepnapok ünnepeként szarvasok -, nyomában járt, jár a szerző, megrendülten élve meg minden elejtett vadja birtokbavételét.

Faragó István első könyvében, fiatal vadászként 1998-ban közreadott Kápolna a hegytetőn című munkájában írta, hogy „Egy talpalatnyi földet keresek, ahol gyökeret ereszthetek. Hazát a hazátlanságban, biztos pontot a bizonytalanságban. És keresem a tiszta források fülé hajolva a vízben tükröződő képben a holdfényben óriásivá növő árnyékomban, igen, keresem a dolgok között bújkáló önmagamat.”

Nos, ezek az írások azt bizonyítják, hogy mindezt megtalálta.

Legszívesebben a vadászok a vadászt minden ellenségének a kezében adnám ezt a könyvet, hogy látva lássák, mit gondol, mit érez, miképpen cselekszik az az egyre gyarapodó sokaság, mely méltó az igazvadász névre.”